Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vizsgakérdések.

 

Vizsgakérdések.2010.
 

I/1
A.      közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. A bal karját fájlaló, földön ülő kerékpáros lábszárán 8-10 cm-es roncsolt seb látható. A seb erős sugárban, lüktetve vérzik.
B.      Ismertesse a mellkas sérülés főbb tüneteit.
I/2
A.      Két személygépkocsi ütközött, az egyik sérült kizuhant az ütközéskor útpadkán fekszik, mozdulatlan, furcsán, hörögve veszi a levegőt.
B.      Soroljon fel biztonsági intézkedéseket egy baleset helyszínén.
I/3
A.      Személyautóval közlekedve látja, hogy egy ön előtt haladó segédmotoros lehajt az úttestről és felbukik. Megáll segítséget nyújtani, Az idős sérült sisakot nem viselt, arcán horzsolások látszanak, bal könyöke fáj, duzzadt,deformált.
B.      Mutassa be a kimentés folyamatát.
I/4
A.      Gyalogos gázolás történt, ön áll meg segítséget nyújtani. Az Úttesten hanyatt fekvő sérült füléből és orrából gyenge, szivárgó vérzés észlelhető.
B.      Ismertesse alábbi sérüléstípusok főbb jellemzőit – rándulás, törés, ficam.
I/5
A.      Egy személygépkocsi gyalogost gázolt. A sérült az úttesten fekszik, hangosan kiabál, bal combját fájlalja. A gépkocsivezető elmondja, hogy a gázolást követően 1-2 percig még nem panaszkodott, nyugodtan feküdt.
B.      Ismertesse a jelentős vérvesztést szenvedett beteg tüneteit és ellátását.
 
I/6
A.      Kerékpáros padkára hajtott és a szegélykőre esett. Hátát fájlalja, úgy érzi, hogy zsibbad a bal lába.
B.      Ismertesse az ön helyszíni teendőit veszélyes anyagot szállító jármű balesete esetén.
I/7
A.      Autóvillamossághoz hobbi szinten értő ismerőséhez érkezik. Jól hallható a garázsból egy gépkocsi motorjának hangja. Az ablakon benézve látja, hogy valaki a nyitott ajtajú autóban ül, arccal a kormányra borulva.
B.      Mutassa be a hasi sérült helyes fektetési módját.
I/8
A.      Gyermekülésben utazó, apró műanyag építőjátékkal játszó kisgyermek hirtelen fulladozni kezd, láthatóan légszomjjal küzd. Légvételeit sípoló hangjelenség kíséri.
B.      Ismertesse a gerincsérülés főbb tüneteit és ellátását.

 
 

II/1
A.      Személyautóval közlekedve egy mezőről hazafelé tartó kerékpáros elesik, a nála lévő sarló megvágta a nyakát. A földön ülő sérült nyakának bal oldalán nagy, tátongó sebet lát, a sebből a vér erős sugárban lüktetve spriccel.
B.      Ismertesse a súlyos sérült elhelyezését, légútbiztosítás igénye esetén.
II/2
A.      közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. Oszlopnak ütközött személygépkocsiban a kormányra borulva sérültet talál. Bal halántéka táján szivárgó vérzést észlel, szólításra nem válaszol.
B.      Mutassa be a bukósisak levételét.
II/3
A.      Autóból kiszálló utasa a havas úton elesett. A sérült jobb felkarja duzzadt, deformált, mellkasa jobb oldalán fájdalmat jelez, mely minden légvételkor erősödik.
B.      Ismertesse az ájulás jellemző tüneteit, mutassa be ellátását.
II/4
A.      Kerékpáros elesett, ön érkezik a helyszínre elsőként. Rákérdezésre a sérült elmondja, fáj a feje.
B.      Mutassa be a súlyos sérült mozdításának lehetséges módszerét.
II/5
A.      Tehergépkocsi kerékpárost gázolt. A sérült arca véres, bal bokáját fájlalja, mely duzzadt, deformált.
B.      Ismertesse az égés jellemző tüneteit, ellátását.
II/6
A.      Egy személygépkocsi nagy sebességgel fának ütközött. A vezető nem volt bekötve, medencéjét fájlalja.
B.      Mutassa be a hasi sérülés helyes fektetési módját.
 
II/7
A.      elromlott egy jármű, az út szélén áll. A gépkocsivezető csuklóját éles lemez szakította fel. A sebből lüktető vérzést észlel, a sérült sápadt gyenge.
B.      Mutassa be a fejsérült helyes fektetési módját.
II/8
A.      Felnőtt utasa szendvicset fogyaszt, miközben beszélgetnek. Hirtelen erősen köhög néhányat, majd láthatóan nem kap levegőt, hangot adni nem tud.
B.      Mutassa be a háromszögletű kendő használatát felső végtagon.

 
 

III/1
A.      Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. Motoros elesett, a motor egy járókelőt lökött fel, akinek bal lábszárából bőségesen folyik a vér. A járdán fekszik és hangosan kiabál.
B.      Ismertesse a törés jeleit, mutassa be az alsóvégtag törésének ellátását.
III/2
A.      közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. Az oszlopnak ütközött gépkocsiban egy nem beszélő, nem mozgó, szemeit csukva tartó, kormányra borult sérültet talál a bal első ülésen.
B.      Mutassa be a mellkasi sérült helyes fektetési módját.
III/3
A.      Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. A kerékpáros gyalogost lökött fel. A sérült bal vállában heves, lüktető fájdalmat érez, homlokán 3 cm-es szennyezett sebzés látható.
B.      Helyezzen fel nyomókötést, alkari vérzés esetén.
III/4
A.      Segédmotoros egy gépkocsi elé hajtott, a bukósisak nem volt bekötve, leesett a fejéről. A sérült a motor mellett ül, bal füléből vér szivárog, fejét fájlalja. Többször megkérdezi, mi történt vele.
B.      Ismertesse a törés jeleit, mutassa be a felső végtag törésének ellátását.
III/5
A.        Személygépkocsi gyalogost gázolt. A sérült az úttesten fekszik, hangosan kiabál, bal combját fájlalja. A gépkocsivezető elmondja, hogy a gázolást követően 1-2 percig még nem panaszkodott, nyugodtan feküdt.
B.        Soroljon fel biztonsági intézkedéseket egy baleset helyszínén.
III/6
A.        Árokba hajtott egy gépkocsi, A vezetője a baleset során kizuhant a járműből. Az árokban fekszik, segítséget kér.
B.        Mutassa be a kimentés folyamatát.
IIII/7
A.      Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. Személygépkocsi utasát a roncsba beszorulva találja, segítséget kér. A sérült bal alkarja deformált, a sérülés területén sebzést lát, enyhe szivárgó vérzéssel.
B.      Mutassa be a sokk - fektetés helyes fektetési módját.
III/8
A.        Gyermekülésben utazó,apró műanyag építőjátékkal játszó kisgyermek hirtelen fuldokolni kezd, láthatóan erős légszomjjal küzd. Légvételeit sípoló hangjelenség kíséri.
B.        Helyezzen fel egy sapkakötést.

 
 
 

IV/1
A.        Buszon utazva, hirtelen fékezést követően az egyik utas a kapaszkodónak esett. Homloka bal oldalán lévő zúzott sebből folyamatosan vérzést észlel.
B.        Ismertesse a mellkas sérülés főbb tüneteit és ellátását.
IV/2
A.        Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. Több jármű ütközött, az egyik összetört személygépkocsi vezetőülésében talált sérült oldalra dőlve fekszik, mozdulatlan.
B.        Mutassa be a sokk - fektetés helyes fektetési módját.
IV/3
A.      Személygépkocsival közlekedik. Az ön előtt haladó motoros kanyarban kicsúszik. Megáll elsősegélyt nyújtani. A sérült a bal könyökét fájlalja, nagyon nehezen mozgatja, többször rákérdez, hogy mi történt vele.
B.      Mutassa be a bukósisak levételét.
IV/4
A.      Személygépkocsi árokba hajtott az utas nem volt bekötve, szélvédőnek esett. Homlokán duzzanatlátható, rákérdezésre elmondja, hogy szédül és hányingere van.
B.      Ismertesse a jelentős vérvesztést szenvedett beteg tüneteit és ellátását.
IV/5
A.        Tehergépkocsi kerékpárost gázolt. A sérült arca véres, bal bokáját fájlalja, mely duzzadt deformált.
B.        Ismertesse az égés jellemző tüneteit és ellátását.
IV/6
A.      Nagy sebességgel haladó terepjáró gyalogost gázolt. A sérült a jármű alá csúszva fekszik, mindkét combját fájlalja.
B.      Helyezzen fel nyomókötést, alkari vérzés esetén.
IV/7
A.      Autóvillamossághoz hobbi szinten értő ismerőséhez érkezik. Jól hallható a garázsból egy gépkocsi motorjának hangja. Az ablakon benézve látja, hogy valaki a nyitott ajtajú autóban ül, arccal a kormányra borulva.
B.      Ismertesse a gerincsérülés főbb tüneteit és ellátását.
 
IV/8
A.      Felnőtt utasa szendvicset fogyaszt, miközben beszélgetnek. Hirtelen erősen köhög néhányat, majd láthatóan nem kap levegőt, hangot adni nem tud.
B.      Ismertesse a törés jeleit, mutassa be a felső végtag törésének ellátását.
 

 
 

V/1
A.      Közúti balesetnél áll meg segítséget nyújtani. Fémlapokat szállító kisteherautóról lezúduló darabok sebesítenek meg egy segéd motorkerékpárost. A sérült az útpadkán ül, csuklóján arasznyi sebből a vér nagy sugárban spriccel.
B.      Mutassa be a mellkasi sérült helyes fektetési módját.
V/2
A.      Két személygépkocsi ütközött, az egyik sérült a kormányra borulva fekszik. A másik jármű jelentősen összetört, vezetője nem tud kiszállni, lábait fájlalja.
B.      Mutassa be a hasi sérülés jellemző, tüneteit, veszélyeit.
V/3
A.        Közúti balesetnél áll meg segítséget nyújtani. Személygépkocsi utasát a roncsba beszorulva találja, aki segítséget kér. A sérült bal karja deformált, a sérülés területén sebzést lát, enyhe szivárgó vérzéssel.
B.        Ismertesse a koponyát ért ütés lehetséges következményeit, elsősegélyét.
V/4
A.      Gyalogost gázoltak, ön a gázoló autó mögött halad. Azt észleli, hogy a sérült mozdulatlan. Kocsijával félre áll, mire a helyszínre érkezik, a sérült már ül, fejét fájlalja.
B.      Ismertessen olyan baleseti mechanizmusokat, mikor súlyos sérülés lehetősége merül fel.
V/5
A.        Személygépkocsi gyalogost gázolt. A sérült az úttesten fekszik, hangosan kiabál, bal combját fájlalja. A gépkocsivezető elmondja, hogy a gázolást követően 1-2 percig még nem panaszkodott, nyugodtan feküdt.
B.        Ismertesse a sebellátás menetét.
 
V/6
A.      Motoros gödörbe hajtva bukott ön előtt haladva. A sérült 10-15 métert repült az elesés helyéhez képest. Az úttesten fekszik, eszméleténél van.
B.      Ismertesse a jelentős vérvesztést szenvedett beteg tüneteit és ellátását.
V/7
A.      Közúti balesetnél áll meg segítséget nyújtani. A gépkocsi utasa a roncsba beszorulva ül, a hajas fejbőrén lévő sebből a vér nagy mennyiségben folyamatosan folyik.
B.      Ismertesse alábbi sérüléstípusok főbb jellemzőit – rándulás, törés, ficam.
V/8
  • Gyermekülésben utazó,apró műanyag építőjátékkal játszó kisgyermek hirtelen fuldokolni kezd, láthatóan erős légszomjjal küzd. Légvételeit sípoló hangjelenség kíséri.
  • Ismertesse a sérült ruházatának eltávolítására vonatkozó szabályokat.